Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző. Testvérével, Szarka Tamással a Ghymes együttes alapító tagja.
1962-ben született Királyréven. Alapiskolás korában zongorázni és gitározni tanult a zeneiskolában. A pozsonyi Duna utcai gimnázium elvégzése után tanulmányait a nyitrai pedagógiai főiskolán folytatta. A főiskola elvégzése után 5 évig alapiskolai tanító volt.
Főiskolai évei idején, 1983-ban alapította meg zenekarát, mely 1984-től a Ghymes nevet viseli. Ebben az időben tanult meg bőgőzni autodidakta módon.
Közreműködik a Hétrét együttes első (Hetric Free Folk - 1999) lemezén, melynek "Az ördög tánca" című dalát énekli.
2000-ben feleségével létrehozták a Nádszegi Napszínházat, melyben azóta számos előadást tartottak, felléptek többek között: Hobo Földes László, Gerendás Péter, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, Jordán Tamás, a Vujicsics együttes.
2004 áprilisában jelent meg első szóló lemeze "Alku" címmel.
A Világszép Nádszálkisasszony
Cervinus Teátrum
Álmos legendája
Szarvasi Vízi Színház
Arany János - Szarka Gyula: Toldi című táncos, prózai, zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Betlehemi csillag - Szarka Gyula és zenekara - Ünnep a Budavári Palotanegyedben
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
- Kossuth-díjas, eMeRTon-, Artisjus- és Fonogram-díjas énekes, gitáros, zeneszerző.
Bor és a Lányka Szarka Gyula-Szarvas József zenés estje
Thália Színház
Bor és lányka
Békéscsabai Jókai Színház
Bor és lányka Szarka Gyula és Szarvas József estje
Thália Színház
- ének, gitár (Ghymes Együttes)
BUDAPESTI BEMUTATÓ ÁLMOS LEGENDÁJA
Nemzeti Táncszínház
Csíksomlyói magyar passió
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Csíksomlyói Magyar Passió
E-Europe Kft.
Csíksomlyói magyar passió
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
És mégis élünk
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
GHYMES EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ - lemezbemutató koncert
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
- ének, gitár, basszusgitár, bõgõ
Ghymes - Harmónia koncertje
GAG Management Kft.
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes - Harmónia koncertje
GAG Management Kft.
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes - Mendika
Kálmán Imre Művelődési Központ
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes koncert
Új Színház
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
GHYMES zenekar gyermek koncertje
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ghymes: Summa - MR2 Akusztik+ a Müpából
Müpa
- ének, gitár, basszusgitár, bőgő
Ördögölő Józsiás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Ördögölő Józsiás - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál
Új Színház
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697
Gyulai Várszínház
Szarka Gyula: Betlehemi csillag
Győri Művészeti és Fesztiválközpont
- Kossuth-díjas, eMeRTon-, Artisjus- és Fonogram-díjas énekes, gitáros, zeneszerző.
Szarka Gyula: Tücsöklakodalom
MOMkult
- Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző
SZARKA GYULA: TÜCSÖKLAKODALOM
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző
Szarka Tamás & Ghymes
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
- Énekes, zenész, zeneszerző
Szikraszemű - Ghymes együttes koncertje
Óbudai Kultúrális Központ
Tamási Áron-Szarka Gyula: Ördögölő Józsiás
Gyulai Várszínház
TOLDI, musical-költemény - ExperiDance, Szarka Gyula
RaM Colosseum
Tücsöklakodalom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.